Ezúton is kérek elnézést mindenkitől, aki epekedve várja az újabb és újabb bejegyzéseket, hogy ennyire megkésve jönnek a posztok, de ha van egy kis szabadidőm és épp nem monszunszerű az eső, akkor egyből nyakamba veszem a várost. Lássuk, hogy milyen is volt a harmadik hetem!

Vidám tavaszi időjárás Zürichben

Hétfőn (április 11) ebéd közben tudtam meg, hogy egy szerdai rendezvény miatt Nicky úszóedzéseit kicsit átvariáltuk, így inkább hétfőn és pénteken megy majd úszásra. Ez rám nézve azt jelentette, hogy egy teljesen új uszodába (a város másik felébe) kell eljutnom két gyerekkel és míg ott a Züri Shark kis úszója letudja napi hosszait, addig én Caseyt kell, hogy szórakoztassam a gyerekmedencében. Gyors Google Maps csekkolás után fel is kerekedtünk, odaértünk, majd egy hosszabb hercehurca után mindannyian fürdőruhában elindultunk a medence felé. Casey 40 perc pancsolás (úszásnak jó indulattal sem nevezném) után már menni akart, de mondtam, hogy még be kell várnunk a Nickyt, úgyhogy a kisasszony bemutatta a világ leghosszabb uszis zuhanyzását (kb 30 perc), majd hajszárítás és a csipetcsapat összegyűjtése következett. Mivel kivételesen meleg nap volt, kaptak egy-egy jégkrémet, én meg végre élveztem egy kicsit az így keletkezett csendet. Kedden a fiúk a délutáni suliba mentek, Caseynek hála mi pedig egészen a tőlünk 20 méterre lévő Schubiig jutottunk. Szerdán délután mind a három gyerekkel szakadó esőben elindultunk a SihlCityben lévő Schule Sport akármire, aminek a lényege, hogy az ovis, iskolás korosztály többféle sportágat is kipróbálhasson. Már maga az út izgalmas volt, hisz a gyerekek sikeresen összeverekedtek a villamoson (ne csak lightos testvéri csatát képzeljünk el, hanem igazi szemkinyomós pankrációt). Persze ezt is, mint mindig minden balhét a kisasszony kezdeményezte, aki miután arrébblökött egy nyugdíjas nénit és kétszer jólesően a testvéreibe harapott úgy döntött, hogy neki az ablak és a korlát másik fele kell (ahol a fiúk szépen ácsorogtak és nézelődtek). Persze én hiába kértem, szóltam, figyelmeztettem, semmi sem használt. Nem kívánom senkinek sem azt az érzést, amikor egy egész villamosnyi ember téged bámul, mert annyira rosszak a veled lévő gyerek. Mivel a Casey ekkor már üvöltött, szitkozódott, harapot és rúgott más nevelési célzatú megoldás helyett fogtam és felemeltem a földről és magamhoz szorítottam, hogy lenyugodjon. Itt már engem harapott, rúgott, karmolt, én meg csak mosolyogtam rá és mondtam, hogy amíg nincs vége a hisztinek, addig nem engedem el. Persze üvöltve közölte velem németül és angolul is (csak azért, hogy a villamoson nyilvánvaló legyen mindenkinek), hogy én milyen hülye, gonosz és rossz vagyok. Egy anyuka ekkor már látta, hogy valószínűleg nem én vagyok a probléma forrása, így együttérzően mosolygott rám majd hallva, hogy a gyerekekkel angolul beszélek, angolul mondta, hogy hát igen a hiszti az hiszti. Én meg mondtam a nőnek, hogy au pair vagyok, de ha így folytatódik akkor már nem sokáig, mert idegbajt kapok. Szóval kalandos útunk után megérkeztünk és előrelátóan (mivel a gyerekek mindig megvadulnak, mint az állatok, ha megyünk valahova) már a villamosmegállóban közöltem, hogy mi lesz a találkozási pont. Hogy miért? Ha három erős, verekedős gyerek három különféle irányba megy, esélyed sincs, hogy egy több százas, talán ezres tömegben megtaláld őket. Maga a rendezvény klassz volt, csak tényleg nagyon sokan voltak és irtózatos tolakodás volt.

Pónik is voltak

A snowboardtól elkezdve a focin, amerikai focin át millió sportágat ki lehetett próbálni. Minden egyes kipróbált sportág után kaptak egy pecsétet egy lapra és ha legalább 5 pecsétjük volt, akkor azt leadhatták, mint egyfajta tombolajegyet. A fiúk kábé 2 perc alatt tűntek el a szemem elöl, de értük nem is aggodtam, mert ők nagyok és ügyesek, így igyekeztem Casey nyomában loholni. Felettébb viccesen nézhettem ki az esernyőkkel, a saját cuccaimmal, 3 gyerek egyheti élelmével, italával, a három gyerek váltóruháival, papírjaival, szóróanyagokkal felpakolva, ahogy loholok egy apró 5 éves után. Lassan, de biztosan teltek az órák, én kellően fáradtam, de szerencsére 4-5 körül a tömeg elkezdett oszlani. Mivel mi elméletileg csak benéztünk (mert a gyerekeknek nincs kedve ilyen ,,hülye programhoz") kicsit meglepődtem, hogy az istenért sem akartak végül hazamenni. Sebaj a pónilovaglás után Casey kicsit megnyugodott (csak 2 és fél óra kellett neki), Ryan nyert egy 100 frankos vouchert egy sporttáborba, kaptak egy csomó matricát, autogramot és egyéb kacatot, szóval nagy volt a boldogság. 5 óra körül egy tucatnyi (értsd kb 10.000 forintnyi értékű) hotdogot, üdítőt elfogyasztva már teljes volt a békéjük és hála az égnek fáradni is kezdtek, szóval 6 óra után sikerült rávennem őket, hogy most már menjünk haza. Nicky időközben elhagyta a kabátját (egyet előző héten is elhagyott), így svájci-angol-német beszélgetésem után a talált tárgyak részlegével kaptam egy telefonszámot, hogy ha megtalálják, hogyan is szerezhetjük vissza a dzsekit. Nicky mázlista volt, mert volt nálam egy plusz pulcsi, így a 14 fokban nem kellett pólóban hazamennie. Hazafelé azért még az időjárás rúgott rajtam egy utolsót és monszunszerű eső mellett kellemesen szarrá áztunk. Ugye nem kell mondanom, hogy aznap milyen jól aludtam?

Csütörtökön ismét a Schubi volt a programon, amit nem is bántam, mert a hét elején elutazó Michele hiánya ekkor már erősen megtépázta Casey idegeit, aki ezen a napon azzal szórakozott, hogy káromkodott, utálkozott és verekedett velem, majd miután semmit sem ért el a viselkedésével, úgy döntött, hogy addig szúrja belém a villát míg vérezni nem kezdtem. Itt már csak a buddhisták nyugalma segített rajtam, na meg az, hogy arra gondoltam, mindjárt itt a hétvége. Pénteken Nickyt eldobtam Altwegbe úszni, én meg rohantam vissza a kisasszonyért, hogy izgalmas és alig felfedezett területre, azaz a Schubira menjünk. Este mikor már az én gondjaimra bízottak (Ryan, Casey) otthon voltak - kaptuk a fülest telefonon Micheletől, aki aznap reggel visszaérkezett, hogy Nicky nincs az usziba, sem a környéken, ahol ugyebár az anyukája felvette volna, hogy felvegyék az időközben megkerült dzsekit. Halál idegeskedés, mentőakció tervezése közben persze Nicky betoppant, mert az úrfi úgy vélte, hogy ő buszjegy nélkül hazajön a város másik feléből. Michele hazaérve persze örült, hogy megvan a gyerek, de azért megkérdezte, hogy miért nem várta meg a fia. Erre Nicky válasza az volt, hogy ő már órák óta ott ült és várt. Az órák az 6 percet jelent. Gyerekek...

Süt a nap az Irchel Parkban

Szombaton koránkelés, egy újabb Migros kalandos felfedezése közbeni bevásárlás után az Irchel Park felé vettem az irányt, ami az egyetemi kampusz és egy hegy mellett van. Mivel reggeli kelésemkor 4 fok és szakadó eső volt télikabátban, csizmában indultam vásárolni. Hazafelé menet melegem volt, így átvettem egy póló, pulcsi, bőrdzseki kombót, így vágtam neki a városi kalandnak. Az Irchel Parkba érve már 19 fok volt és sütött a nap, szóval pulcsi táskába gyűr, kabát derékra köt. Ebédre menet még melegebb lett, így otthon újabb outfitcsere következett majd irány a Limmat part ejtőzni, zenét hallgatni. A balerinacipő és a trikó-pulcsi kombó nem bizonyult elégnek, mert elkezdett szakadni az eső és ismét 6-7 fok köré esett a hőmérséklet. Svájc... Este a családdal vacsoráztam, mert egy nagyon régi au pairjük, Nadja a városban járt és beugrott hozzájuk.

Emiatt a hóember miatt munkaszüneti nap volt a következő hétfő

Vasárnap ismét közös programot szerveztünk, mert tavaszünnep volt. Tavaszünnep 3 fokban és havasesőben :) Szóval a hétvége utolsó napján a belváros felé vettük az irány, mert a két napos parádé első napján a gyerekek vonulnak s Nicky is részt vett az eseményen, mert egy ifjúsági zenekar zászlóvívője a kissrác. Persze utánna még maradtam és megnéztem az egész hercehurcát, így vasárnap teljesen átfagyva értem haza és örömmel gondoltam arra, hogy a tavaszünnep akkora dolog Svájcban, hogy a hétfőn is szabadnap lesz itt.