Kissé le vagyok maradva mostanság a bejegyzések gyártásával, mert egyrészt a gyerekek is kellően energiavámpírok tudnak lenni, másrészt ha itt süt a nap, azt bizony ki kell használni. Íme tehát a második hét bürokráciával, Starbucks kávéval és a svájci mosókonyhák titkával!
Kilátás a bürokrácia egyik fellegvárából
Az előző hetet a megszokásokhoz hűen egy tucatnyi program megszervezésével, koordinálásával töltöttem, bár nagy szerencsémre végre már a városból is láttam valamit. Casey új biciklit kapott, így hétfő, azaz negyedike óta minden nap el kell mennünk egyet bicajozni. Ami kellemesen is hangzik, de 27 fokban (svájci) dombnak felfelé tolni egy gyerek és egy felnőtt biciklit már nem olyan vicces. A kisasszony számára a biciklizés abból áll, hogy a leglépcsősebb, legdombosabb részen megyünk, ami azt jelenti, hogy az út 25 százalékában én tolom/cipelem/emelgetem a két biciklit - sebaj, végig arra gondoltam, hogy milyen izmos és fitt leszek jövő ilyenkor. A hétfői biciklizésünknek hála eljutottunk végre a GZ Wipkingenbe is, ami a Limmat partján található játszótér, kávézó, park - szóval van itt minden, ami szem-szájnak ingere. Egy kellemes játszóterezés után egy-egy jégkrémet is szereztem magunknak, így Casey már egyből másként viszonyult a világhoz. Kedden végre rávettem magam, hogy elmenjek a Kreisbüroba, ahol be tudom jelenteni, hogy ,,halihó íme egy munkaszerződés, ami bizonyítja, hogy én a következő egy évben itt szeretnék nálatok dolgozni..." Michele volt olyan rendes és kikereste, hogy melyik irodába is kell mennem majd az ügyemet intézni, de persze azért a cím lecsekkolásakor én is kiválasztottam a Schubertstrassét, hogy megbizonyosodjak róla, hogy a 10-es számú, Wipkingenben fekvő objektum az én célpontom. Az előző posztban már említettem, hogy az első hét végén egy kisebb túrára indultam, ekkor már felfedeztem magamnak az okmányirodaszerű helyet, így azt is tudtam, hogy hova kell mennem. Itt a kedd reggeli ügyintézés során kiderült, hogy még egy papír, meg igazolványképek is kellenek, amiket jó lenne, ha még másnap vinnék, szóval haza is battyogtam ebedéidőre, majd bicajozás és a nap méltó lezárása, a Schubi következett. Szerdán az előző napi internetes keresgélés után a környékbeli fotóstúdióba mentem, hogy igazolványképet készíttessek, ami villámgyorsan meg is volt, így utána már rohantam is vissza a Kreisbüroba, ahol gyorsan elintéztük a maradék formaságokat és már mehettem is a dolgomra. A szerda szerencsés volt, mert David és én is megúsztuk a főzést, mert az egy emelettel alattunk lakó hölgy meghívta a srácokat meg engem egy közös ebédre. Az eredetileg szerb Helena már jó ideje itt él, így a beszélgetés felettébb viccesen - magyar, szerb, német, svájci német és angol szavak felhasználásával zajlott - de a lényeg végülis az volt, hogy megértsük egymást, ami sikerült. Végre először ettem igazán otthoni ízeket (Svájcban nagyon nem ismerik a só vagy a fűszerek fogalmát - főleg az itt élő amerikaiak), sőt a maradékból még 2 (!) napig éldegéltünk a gyerekekkel, szóval el lehet képzelni, hogy a pótnagyiként is funkcionáló házmesterasszony mennyit is főzött...
GZ Wipkingen - az új kedvenc
Szerda délelőtt ismét program várt rám, ezúttal Kotsival (a régi magyar au pair) mentünk egy közeli plázába az esküvője kapcsán nézni pár dolgot. Jelentem méregzöld férfi inget vagy nyakkendőt találni nem is olyan nehéz, hiába az almazöld a sláger! A gyors körbenézés után még én is megjutalmaztam magam 5 pár fekete zoknival, mert egy au pair életében ez a legkelendőbb és leggyorsabban fogyó ruhadarab. Mivel nem reggeliztünk így a szívem csücskének minősülő Migros étteremrésze felé mentünk, ahol fejedelmi reggelit költöttünk el, majd kezdődhetett igazán a nap. Már kedden sem volt jó idő, de szerdára olyan 7-9 fok köré esett a hőmérséklet és folyton szakadt, így amellett, hogy a hajam szörnyen szállt (Casey meg is jegyezte: ,,olyan fura a hajad..." ) még a gyerekkel sem tudtunk kimenni, így szerda délután a rendkívül rövidre szabott GZ Wipkingen felé irányuló kényszerbiciklizés után a Szandra féle kézművessarok is megnyitott. Jelentem 4 órányi szívecske gyártás (fehér lapból kivágás, majd beszínezés) komoly izom- és ízületi fájdalmakat tud okozni. Csütörtökön is otthonkotlás várt ránk, illetve a péntek sem volt nagy szám, de ezeken a napokon szerencsére a délutáni szakkörök, edzések sokkal gyorsabban pörgetik a napot. A héten több vendég is jött, ami kicsit megnehezítette a dolgom, mert persze hogy a legrosszabb, legelevenebb, legkiabálósabb srácok jöttek át hozzánk, így amikor 4 gyerek torka szakadtából üvöltött, újraértelmeztem a csend fogalmát és értékét. Péntek este egy kicsit tovább maradtam, mert Michelelel gondoltunk egyet és gyorsan főzőcskéztünk, megbontottunk egy vörösbort, szóval amolyan csajos este is lehetett volna, ha a három ördögfióka nincs karnyújtásnyi távra. Szombaton egy nagy alvás és a délelőtti takarítási teendőim után először és teljesen egyedül elsétáltam a nagy Migrosba, hogy bevásároljak, illetve a Migros kertészeti üzletében vegyek virágföldet és magokat, mert tervbe vettük a növényültetési projektet is a srácokkal. A sikeres shopping után hazarohantam, ettem valamit, kényelmesbe bújtam és elindultam a Limmat partjának felfedezésére egészen le a tóig, ahol megleptem magam egy Starbucks kávéval a sikeres (eddigi) túlélés jutalmaként. Este 6 körül a borús időre való tekintettel hazamentem, kicsit vacakoltam a német nyelv megtanulásával, illetve olvasgattam.
Zürichsee és a ,,vidám" svájci időjárás avagy többé nem hiszek a képeslapoknak
Vasárnap csodák csodája újra sütött a nap és ugrott a hőmérséklet legalább 15 fokot fölfelé, így ideje volt, hogy az utcánktól északra lévő részeket is felfedezzem, illetve egy hirtelen jött ötlettől vezérelve a Kaferberg zöld részét is tanulmányozzam kicsit. Este Michele segítségével pedig a svájci mosókonyhák sötét titkait is felfedeztem, de erről majd később, mert ezt mindenkinek látnia kell. A hétvége mint mindig, most is gyorsan elrepült, de legalább végre egy tartalmas hetet zártam.
