Quarterlife crisis? Kalandvágy? Őrültség? Ki tudja, mi vett arra rá, hogy végül felmondjak és munkanélküli napjaim során megvilágosodva az au pairkedés mellett döntsek. Lássuk, hogyan is kötöttem ki Zürichben!
Szóval adott egy felmondás, némi megtakarítás, egy nagy adag kalandvágy, tudáséhség, egy kevés angoltudás és szó szerint csak egy csipet némettudás. Az álomállások között persze sokminden szerepelt, de mivel a rocksztár nem tűnt túl elérhetőnek, így a megvalósíthatóbbak között keresgéltem. Az au pairkedés már régóta bökte a csőrömet, hisz nem csak utazol, közelebbről is megismerkesz az eltérő kultúrákkal, de közben még a nyelvtudásodat is fejleszted, sőt még pénzt is keresel.
Egy kedves au pair ismerősömtől (ezúttal is köszi Ibi) megtudakoltam, hogy hol érdemes host családot (magyarul: vendéglátó családot) keresni és ezzel be is indítottam a folyamatot. Kiválasztottam egy számomra szimpatikus és mások által is megbízhatónak ítélt oldalt, kitöltöttem szépen a profilomat, rákerestem pár családra, elküldtem pár jelentkezést és vártam. Hamar lett is egy ideális család, már több levelet is váltottunk, én közben szorgalmasan jártam angolórákra, aztán egyszercsak karácsony környékén, mint szürke szamár a ködben - eltűntek. Sebaj, bízván a karmában, sorsban, szerencsében, akármiben nem is erőltettem a dolgot, mert úgy voltam vele, hogy bőven elég, ha márciusban indulok útnak, hisz addig egy OKJ-s tanfolyamon hozzácsaptam az eddigi tanulmányaimhoz egy óvodai dajka szakképzést - hisz nem árt tudni, hogy melyik a gyerek eleje és melyik a vége ;)
Vártam és vártam, majd egyszercsak február elején kaptam egy üzenetet egy felettébb szimpatikus családtól, akik érdeklődtek, hogy hogyan is lehet, hogy a novemberi regisztrációm óta nekem még nincs családom. Két hosszabb levélváltás után már Skype-elérhetőséget is cseréltünk, illetve megkaptam a család egyik előző au pairének az e-mailcímét, mivel a lány magyar, így bőven el tudott látni a szükséges infókkal. Az előző au pairrel való levelezés után végre a Skype beszélgetést is összehoztuk és egy 40 perces interjúféleség után mondták, hogy majd még keresnek, mert még két másik esélyes jelölt is van. Két hét múlva ismét jelentkeztek, ezúttal az apukával is beszélgettem (mindezt persze angolul, vizsga utáni napon úgy, hogy előtte két napig nem aludtam), majd a hívás szétkapcsolása után 5 perccel jelentkeztek is, hogy oké készüljek, csomagoljak, mert én lettem a befutó. Így tehát február közepén lett host családom, ezútán már csak az ügyintézés volt hátra, meg a vonatjegy megvétele (ezekről majd később írok hosszabb bejegyzést) és persze a pakolás.
A folyamat végeredményeként március 28-án este egy nagy bőrönddel, egy hátizsákkal, egy kistáskával és egy laptoptáskával felszerelkezve felszálltam a Budapest-Zürich vonatra, majd röpke 12 óra utazás után megérkeztem Svájc egyik legnépesebb városába, ahol a host anyukám már várt rám a pályaudvaron. ,,Hazaérve" az apuka gyorsan körbevezetett, megmutatta a lakást és az én lakásomat is (ami közvetlenül az ő szomszédságukban van), majd gyorsan kipakoltam nagyjából és már jöttek is haza a gyerekek. A fáradtságot az izgalom elnyomta, így egyből rohantunk is a játszótérre és megkezdődött a nagy kaland...
